Szigethalmi késelés: csütörtökön összeül a rendészeti bizottság
Rendkívüli ülést tart csütörtökön a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága a társadalmat felháborító közelmúltbeli erőszakos bűncselekmények ügyében.
Rendkívüli ülést tart csütörtökön a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága a társadalmat felháborító közelmúltbeli erőszakos bűncselekmények ügyében.
A rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint a Bayer-cikk kapcsán szervezett vasárnapi ellenzéki tüntetés résztvevői akarva-akaratlanul a bűnelkövetőket bátorítják – Kocsis Máté az MTI-nek nyilatkozva egyben visszautasította az MSZP Pintér Sándor belügyminisztert bíráló kijelentéseit.
A parlament rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a Fidesz az újévi szigethalmi késelés, illetve a hétfői ózdi gyilkosság kapcsán - mondta Kocsis Máté, a bizottság elnöke, aki egyúttal kijelentette, hogy az MSZP politikusai "a gyilkosok pártjára állnak".
Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására.
Valójában a Fidesz kommunikációs igazgatói posztjára kaptam felkérést Orbán Viktortól a múlt héten - mondta Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek.
Már hivatalosan is eldőlt, hogy Gyürk András irányítja a 2014-es választások előtt a Fidesz kampányát - írja a keddi Népszabadság. A kormányoldalon hosszú kampányra számítanak a regisztráció és a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 színre lépése miatt.
Mindenképpen kell jogalkotói felhatalmazás az önkormányzatoknak arra, hogy a szabálysértési törvényben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott pontokat megalkothassák a tiltott, közösségellenes magatartásokra - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a VIII. kerületben tett látogatásán szerdán.
A Fidesz szerint nagy lehet a pánik a baloldal, "a Gyurcsány-Bajnai-féle szövetség" háza táján, ha már most, másfél évvel a parlamenti választás előtt lejárató kampányba kezdenek.
Józsefvárosnak Budapest újjáépült egyetemvárosának kell lennie, és nem elhanyagolt, bűnözőkkel teli gettónak – mondta Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere az önkormányzati ciklus első felét értékelő szerdai rendezvényén, ahol arról is beszámolt, hogy a programjában szereplő tervek jórészt megvalósultak, így új javaslatokat kérnek a lakosságtól.
A Nemzetbiztonsági bizottság előtt számolhatnak be az Alkotmányvédelmi Hivatal és Katonai Szolgálat vezetői arról, hogy milyen kapcsolat szövődött a kilencvenes évektől kezdve a titkosszolgálatok és az olajszőkítés miatt elhíresült Energol vezetői között. A cég egyik volt irányítója, Portik Tamás elleni nyomozásra vonatkozóan úgy tudjuk, a rendőrök egy védett tanú vallomására alapozva haladnak előre.
Távozik a VIII. kerületi rendőrkapitány. Salgó László ezentúl a Budapesti Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálat főosztályát vezeti.
Levette keddi ülésének napirendjéről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár kiadatási eljárásával kapcsolatos tájékoztatót.
Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere azt mondta, nem lenne az új honvédelmi államtitkár. Az Index korábban arról írt, hogy Czene Attila leváltása miatt Kocsis honvédelmi államtitkár lehet.
Nem tárgyaltak az azerbajdzsáni gyilkos kiadatásáról a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén. A testület a fideszes Kocsis Máté javaslatára vette le napirendjéről a kiadatási eljárásról szóló tájékoztatót.
Hamarosan bezárhatják a józsefvárosi kínai piacot, amelynek helyén sportközpont és szociális bérlakások épülhetnek - értesült a Magyar Hírlap.
Nem a korrupciós botrány miatt szervezték át a rendőrséget, de az is igazolta, hogy nem működött jól a szervezet, szükség volt az átalakításra – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Kocsis Máté. A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szerint két hét alatt nem lehet ítéletet mondani a változásokról.
Átadták az ország első mobil rendőrőrsét kedden a főváros VIII. kerületében. A Diószeghy utca-Korányi utca sarkán elhelyezett konténerépületben éjjel-nappal jelen lesznek a rendőrök.
A rendőri vezetők mellett alacsonyabb beosztásúak is érintettek lehetnek a korrupció gyanús ügyben – fejtette ki véleményét Kocsis Máté, a Nemzetbiztonsági Bizottságnak egyik fideszes tagja egy beszélgetés során. A védett tanúról szóló hírt, a hvg.hu által megkérdezett volt rendőrök úgy kommentálták, hogy ez ugyanolyan taktika lehet az ügyészség részéről, mint V. László bizalmi emberének házi őrizetbe helyezése.
Egy évben két alkalommal bármikor elvégezhetővé válhat a C típusú átvilágítás azon törvénymódosító javaslat szerint, amelyet Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselő, egyben az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke és a Nemzetbiztonsági bizottság tagja nyújtott be szerdán. A javaslat szigorít a jelenlegi szabályozáson, hogy minél előbb kiderüljön, ha egy fontos poszton dolgozó ember életében olyan kockázati tényező található, amely miatt esetleg megzsarolható, megvesztegethető.
Újraszabályozná a nemzetbiztonsági átvilágítások rendszerét a Fidesz: a jövőben csak egyfajta kérdőív lenne, amely a jelenlegi C típusúnak felelne meg, az ellenőrzés pedig folyamatos lenne, vagyis akár a nemzetbiztonsági szolgálat, akár a munkáltató bármikor dönthetne úgy, hogy a kockázati tényezőket újra ellenőrizzék.